Na szevasz tesó, mesélj mivan felétek,
tudom mindenki kiborult, mikor azt mondtam: Lelépek!
De ez már régen nem élet, csak le utánoztuk a létezést,
hogy érezzük amit mások, de ettől kaptunk mérgezést.
Itt falat bont a képzelet, hát add a két kezed,
nem tudom, hogy képzeled, de részemről kész, ég veled!
Azt hiszem ennyi volt, túl mélyre ástunk le a lélekben,
támaszt adtunk másoknak, de eltévedtünk az életben.
Száz ember elindult, de kilencvenöt éhen halt,
mert csak az az öt élte túl, aki másoknak szépen nyalt.
Ez neked Disneyland, mer' nekem egy diszkó a pokolban,
az én szívembe szivárvány, a tiédben csak pokol van!
A kezemben egy csokor van, a többieknél lángszóró,
mond megbaszni az életet, egy életen át hányszor jó?
Nézem a srácokat, nem tudom tőlem mit várnak Én más akartam lenni, de engem csak piszkálnak,a kis ribancok nem értik, miért nézzük őket kislánynak.
Az emberek nem értik hogyan éljük túl az összes hétvégét,
mi meg nem értjük az élet engem, téged miért tép szét?
Harminchét de már úgy érzem néha hetvennégy,
én nem azt akarom hogy érts meg hanem azt hogy bennem légy!
Én nem azt akarom, hogy másokat bánts csak, hogy engem védj,
az élet nektek rondán jó, de nekem szebben szép.
Amikor elindultam, mondtam leszek világító torony,
de már csak egy szám, meg egy név vagyok itt a halálsoron.
Tudom beszartál mikor hallottál zokogni a telóba
de minden reggel meghalok mikor indulok melóba!
A szívemben egy katéter de már ez sem tart életben,
a múltkor még mással ébredtem, de rájöttem, tévedtem!
Tesó, jobb ez így basszunk meg mindenkit,
hányunk le az összes falat, azt gyújtsunk fel mindent itt!
Peace, ennyi volt, indulok hisz nincs már miért maradjak,
ha legendává válok az majd erőt ad a szavaknak.
Egy utolsó levél, ezt majd add oda az anyámnak,
hogy ne érezze azt, hogy csak oda dobtam a magánynak.
ők csak emberek, mi titánok,
ribancok, nekünk csak a szívetek kell, nem a pinátok!
Az egyetlen hibátok, hogy a fajtámat te nem érted,
hogy minden királynő egy kurva, csak mi láttuk fehérnek.
