bidoka

Nem is olyan rég volt, mikor indultam az életbe,
de a valóság a világomat szétette
és aki talpon maradt nem lesz már a régi
Mert az új világot durva tűzfal védi
Szerettem száguldani a nap felé napestig
Mára már megismernek Pápától Budapestig
A nagyvilág nagykanállal ette meg a fajtámat,
de jobban szeretnek, mint ahogy te a szajhádat
és soha nem fáradt el bennem az a kék madár,
bár mindig csak vizet keres és mindig csak vért talál
Mert gyerek fejjel futottam neki a falaknak
És elsőnek ugrottam neki az utolsó falatnak
Gyűlnek a lemezek, a rajongók, az élmények
Mellettem ébred az, ki megsúgta, hogy miért élek
Az anyám fentről figyel, óvja az ő kisfiát,
mert az óriás lelkem mellett minden világ kis világ
Áldott a gyermekkor, mert megőrzött egy magzatnak
Itt őrzöm belül örökre, hiába basztatnak!
Voltam már árva, hajléktalan, most meg sztár vagyok,
de inkább lennék simán napsugár, mi rád ragyog...