bidoka

"Mi lett volna, ha" - külön-külön csak puszta szavak. De együtt képesek ott visszhangzani az ember fejében egy életen át. "Mi lett volna, ha" - vajon mi? Sohasem tudhatjuk. Nem tudhatom, hogy alakult az élete, de ha amit akkor érzett, igaz szerelem volt, akkor sosem késő. Ha igaz volt akkor, miért ne lenne igaz most is? Csupán bátorságra van szüksége, hogy a szívére hallgasson. Nem tudom, milyen szerelem volt egykor Júliáé, olyan, amiért mindent eldob az ember, olyan, amiért akár az óceánt is átszeli, de szeretném hinni, hogy ha egyszer engem is megtalál egy ilyen, lesz bátorságom elfogadni!

Egy élet egy sors, hol vannak már,azok a szebb napok,
egy könyv,egy lap,miben még érzem,hogy ott vagyok
nem érdekel már, ha páran beszélnek mögöttem
hiszek magamban,meg az is, aki ott lakik fölöttem,
Elítélni könnyű valakit,de nem éled az életét,
míg neked meg volt minden,ő csak feltette a két kezét,
Repülnék én oda, ahol senki nem lát engem,
ahol egy pohár víz is elég,és nem kéne a tenger,
a lehetőség ott van előtted,hogy boldogan éljél,
vállald fel mindened,és magadtól ne féljél,
Biztos érezted már hogy egyedül vagy a világban,
mikor kellett volna a szeretet,akkor abból pont hiány van,
Van úgy hogy inkább el kellene fogadni a dolgokat,
ne gyötörd magad ha az élet, épp nem piros pontot osztogat
számtalan csillag mutatja fényét fent az égen,
valahol a tiéd is ott van, mely a sorsod őrzi éppen

Születtünk egyszer, majd az istenek elmondják
A szavak hogyan születtek, majd talán egyszer elhozzák
A szelíd lelkek, a pezsgők a partikon
Hol a páratlan királynők, mint a megfestett ikon
És rabolnak sziveket de szelíden büntetnek
Tíz körömmel kaparnak, ha kell el is tüntetnek
Tengernyi bűvölet, boldogság meg bájital
Ha betalál a szívedbe, mint híd a folyót áthidal
Az árnyak oldalán meg oltalmaznak arannyal
Mer' az aranykorban élni mint a mesékben az aranyhal
A színfalak meg ledőltek, de a legendák itt maradtak
Hogy voltak olyan emberek, kik egymásnak itt falaztak
Féltékeny fél világ a félbevágott tervekkel
Próbáltok itt szembesülni a páratlan elvekkel
Egyszer volt elitem, de esküszöm ez nagyon jó
De elmondani nem tudom, túl kevés rá a szó
Mer' a szörnyek tükörképébe öltözik a fél világ
Hisz felmérte a helyzetét, de ez itt már egy más világ
Koldusok, királyok, fáraók meg rabszolgák
A tűzzel együtt születtek, de ők is csak azt mondják
Legyen létezés az életben, legyen lenyomat hogy létezett
A lehetőség előttünk, de az elme itt már mérgezett
Az isten kérdezett, de kiforgatták szavait
Az angyalokat küldte, de az ördög hajtja malmait
A valóság meg azóta itt mattot az életnek
Pedig két oldala van minden egyes éremnek.                                                                                                                                 Mert minden ember elvesz, ahelyett hogy kérnének,

De minden embernek két arca van, akár egy érmének!

Elveszett a világ, hé, eltűnt az egyensúly, 
az álom miben hittem, az már kicsit szürkébb ezentúl. 
nem kell a szerep, fúj, nem kell a megvetés, 
a szeretet már elszaladt, a szánalom, az nem kevés, 
de élek, mert az értelem azt súgja, holnap ébredek,
mert szabad lesz a kék madár, ha kalitkáját szétvered. 
hát fogd a két kezed, és fond a nyakam köré szorosan,
inkább égjen a könyvem, mint ,hogy elrohadjon porosan.
élni csak okosan, de megőrjít az élet, 
megőrülök attól, ahogy mások normálisan élnek
Nekem peregnek a képek neked kattognak a gépek
nekem édes lesz a méz,míg nektek keserű a méreg ,
de most felborult a világ mert felborult az egyensúly,
az álom miben hittem az már mások álma ezen túl 
a szemed miért éltem az már mások fénye ezentúl 
én megváltoznék uram csak kérlek ,hogy legyek ezen túl.